Szegény-szegény hülye Quimby

Tessék szépen beállni, uraim; majd ha leváltottuk a rohadt falusi Orbánt, akkor lehet egyénieskedni.

Tessék szépen beállni, uraim; majd ha leváltottuk a rohadt falusi Orbánt, akkor lehet egyénieskedni.
„Sajnos mindannyian érezzük a társadalmi és politikai feszültség fokozódását” – közölte az együttes.
Abból elég volt, hogy valakinek a politikai véleményét csak azért, mert szépen énekel, vagy jó csaj, esetleg gyorsan fut, szentírásként kezeljük.
Az Ázott hajában hét halott bogár ragyog című koncertszínházi produkciót hétvégén mutatták be a Nemzeti Színházban, a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezte Radnóti-nap keretében. Az előadásban Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a QJÚB nevű társulás kivételes összmunkájában.
Radnóti a XX. századi magyar költészet egyik legnagyobbja, ehhez kétség sem fér. Ami a számomra mindig is a leginkább megrendítő volt vele kapcsolatban, az az, ahogy bejárta a számára rendelt utat.
Idén nyolcvan éve halt meg Radnóti Miklós, a Petőfi Irodalmi Ügynökség „Csönd ül a szívemen” címmel nagyszabású programsorozatot szentel a kerek évfordulónak.
„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.
Miközben a Tisza fővárosi politikusától csak egy érzéketlen megszólalásra futotta, Magyar Péter egyetlen Ukrajnát bíráló hangot sem mert kiejteni a száján azok után, hogy ukrán toborzók vertek össze egy magyar állampolgárt, aki később életét vesztette.